Gondolatkísérlet

Az emberiséget régóta foglalkoztatja a lét kérdése. Ahogy Heidegger megfogalmazta: "Miért van valami, miért nincs inkább semmi?" És tényleg?! A tudományok összes diszciplínája a "valami"-vel foglalkozik. Azzal, amit tapasztalni lehet. Mi marad a filozófiának? Heidegger szerint semmi.

A tapasztalati valamikről nem kell annyit gondolkodni: azt megteszik a tudományok. De a semmivel nem foglalkoznak; azt nem lehet mérni, nem lehet belőle profitálni, nem jó úgymond "semmire".

De tényleg nem jó semmire? Mármint nem lehet semmit sem kezdeni vele? Gondoljunk csak bele; ha nem lenne egy mögöttes tudásunk a semmiről gyermekkorunktól fogva, nem nagyon tudnánk mit kezdeni magunkkal, nem értenénk. Ahogy a körülöttünk elterülő világot sem.

A semmi valamelyest mégis megtapasztalható, és ez a tapasztalat jó esetben a lehető legmeghatározóbb az életünkben. Két szintjét különböztetném meg röviden. Az egyik, amikor saját korlátoltságunkkal szembesülünk. Hogy értem ezt? Amikor úgymond semmibe vesznek. Nem törődnek velünk, és tényleg azt érezzük, hogy semmi vagyunk. Na az nem jó érzés. Saját végességünk megtapasztalása. A véges pedig minden esetben valamilyen (fölhívnám a figyelmet a valami szóra a valamilyen kifejezésből!), és végességünk ilyetén megtapasztalása kellemetlen. A másik perspektíva a halál, illetve a születés horizontja. Nem akartunk születni. Vagy aki meg akart születni, az írjon, és meséljen róla, mert szerintem nem gyakori az ilyen. A semmiből hirtelen lettünk. És ha belegondolunk a halál, mint olyan, ugyan ezzel fenyeget bennünket; vagyis hogy egyszer csak vége szakad ennek a létezésünknek, és nem lesz semmi... Vagy valami...

Na, most, hogy ennyit elmélkedtünk a semmiről, látogassuk meg a www.semmi.hu oldalt. Kérdés, hogy vajon mi a célja az oldal tervezőinek ezzel? (Talán semmi?) Mivel szembesít a neten egy "semmilyen" oldal, és miért jó ez?

Továbbá menjünk föl a www.valami.hu oldalra is, ha megválaszoltuk a kérdéseket! Miért ilyen nagy a hasonlóság? Mire hívja föl ez a kontraszt a figyelmet?

Egyelőre ennyi elég, tessék gondolkodni!

Sötét volt. Csak érzésekre emlékszem. Ő sírt. Én is. Hideg, októberi, belvárosi este volt. Fáztam. Anyám soha többé nem láttam. Ott hagyott egy aluljáróban. Emberek jöttek és mentek, de nem vettek észre, akárhogy kiáltottam.

Valaki odajött hozzám. Egy kedves arcú, mosolygó néni. Megszánt és magával vitt. Egy nagy épületben dolgozott, amit plázának hívnak. Így kerültem ide, a WestEndbe, persze akkor még nem tudtam, hogy így nevezik. Fényes, csodaszép palota, nagy folyosókkal és ablakokkal, igazi kiskirálynak éreztem magam. Mivel a valódi anyám nem került elő, a pláza dolgozói vettek gondozóba, így nagyon sok anyukám és apukám lett hirtelenjében. Mindig más, a munkabeosztásuktól függően.

Életem első éveit a gyerekvigyázóban töltöttem, óvoda gyanánt. Sok kis barátra tettem szert, akiket szüleik hoztak oda, hogy amíg ők vásárolnak, legyen, aki vigyáz a kicsikre. Rossz érzés volt látni, hogy amíg őértük mindig visszajön papájuk, mamájuk, értem nem jött senki. Persze azért nem volt olyan rossz életem, a játékbolt összes játékát kipróbálhattam. Talán még a leggazdagabbaknak sem volt annyi kincsük, mint nekem.

Iskola helyett a könyvesboltban tanultam meg írni-olvasni. Szerettem is az olvasást, csak úgy faltam a betűket. A Harry Potter összes kötetét kívülről tudtam, az Olsen-ikrek könyvét pedig betű szerint ismertem. A lemezboltban meghallgathattam az összes Megasztár albumját, a folyosó túloldalán lévő hangszerüzletben pedig megkomponálhattam saját slágergyanús gyermekdalaim.

Minden eladó bácsi és néni jól ismert és szeretett engem, így szinte bármit megnézhettem, kipróbálhattam, sőt, rengeteg ajándékot is kaptam. Ruházkodásomról mindig gondoskodott valamelyik divatos ruhaüzlet, enni pedig bőségesen kaptam az éttermeken és az élelmiszerboltban.

Ahogy idősödtem, egyre több időt töltöttem a multiplex moziban, minden tini-vígjáték és tini-horror főszereplőit és pikáns jeleneteit el tudtam sorolni. Szexuális felvilágosításom is az "Amerikai pite" és a "Hangyák a gatyában" című oktatófilmek megtekintésével történt. Sokszor esteledett rám az elektronikai üzletek PC-s játékai és DVD-filmjei előtt punnyadva. Persze azért nem sorvadtak el az izmaim, a tetőkertben rendszeresen futottam és bicikliztem, a nyári gördeszkás versenyeken pedig megtanultam az extrémebb sportokat is.

Miután túljutottam a tinédzser koron, ideje volt munkába állnom. Felvettek eladónak az egyik ruhaüzletbe, de szoktam dolgozni a többi boltban is, hisz én vagyok az egyetlen, aki mindegyiket kívülről-belülről jól ismeri, hisz ezekben nőttem fel. Már "lakásom" is van: tizennyolcadik születésnapomra kaptam egy szobát a WestEnd tetején lévő hotelben, amit már nem adnak ki senkinek, örökre az enyém.

Idén betöltöttem a húszat. Megismerkedtem egy kedves, szép lánnyal, aki a szemben lévő boltban ajándéktárgyakat árul. Nagyon jól kijövünk egymással, úgy érzem, szerelmes vagyok belé. Ő a külvilágból jött. Vajon milyen lehet az élet a plázán kívül? Még sosem jártam ott… Tán majd ő megmutatja, milyen lehet a kapukon túl... Csupa izgalom, mennyi érdekes dolog lehet odakint... De amíg ez bekövetkezik, addig kérlek, látogassatok meg minél többen, hogy ne mindig ugyan azokat az embereket lássam! Én mindig ott vagyok, bármikor jöttök, engem könnyű lesz megtalálni. Én vagyok a Pláza Fantomja!