Gondolatkísérlet

Az előzmény adott. Az eset groteszk banalitását magyarázni a határon innen szinte megalázó. Más utat választunk. Íme, egy parabola. A parabola félepikai műfaj, kb. tanmese. A cél (persze) az igazság. Mesénk szereplői nem kitalált alakok, bármily hasonlóság a valósággal semmiképpen sem a véletlen műve, ám minden kifordítás szándékos.

Történetünk helyszíne Mlynky, az év legtöbb napján csendes falu Budapesttől legfeljebb 30 kilométerre. Amúgy Mlynkyt a magyarok Pilisszentkeresztnek hívják, ám közben tudják, hogy itt él honjuk legnagyobb szlovák kisebbsége - majd' minden második helyi szlováknak tartja magát. (A többség még a nyelvet is beszéli!)

El is határozták egyszer a pilisszentkeresztiek, hogy ők bizony felszívják magukat, és durrantanak egy szobrot a főtérre Rasztiszlávról. Rasztiszláv morva uralkodó volt, a kereszténység felvevője, Cirill és Metód missziójának szervezője. (Kevésbé átgondolt szlovák irányzatok szerint a szlovákság egyik ősi királya. De a dolognak ezt a vonulatát mesénkben hanyagoljuk.)

2009 tavaszára annyit szorgoskodtak a pilisszentkeresztiek, hogy majdnem kész lett Rasztiszláv szobra: méltóságteljes, termetes lovas alak, zászlóval a kezében. El is tervezték, hogy augusztus 31-én pont alkalmas lesz az időpont a leleplezésre; ez pontosan két nappal a Szlovák Köztársaság hivatalos állami ünnepe, augusztus 29. (Szlovák Nemzeti Felkelés napja) után lesz. Persze adni kell az ívet: ment is a meghívó Ivan Gašparovič szlovák köztársasági elnöknek, hogy jöjjön már, ha ráér. (Ivan persze dzsanázza az ilyet, meg a természet s történelem nagy barátja, rá is bólint rögtön.)

Telt, múlt az idő, közelgett augusztus vége, és egyszerre nagy lett a nyüzsgés a magyarok parlamentjében és I. Gordon udvarában. Hamar elterjedt ugyanis a hír, hogy Pilisszentkereszt szlovákabbik fele szobrot kíván állítani, s a nemzeti sorskérdésekben kérlelhetetlen magyar kormányzópárt, az MSZP, de leginkább koalíciós társa, a tar kopasz nackó vadnyulak gyülekezete, az SZDSZ szellemült át a dühtől. Ah, s nem utolsó sorban gyúlt harag a közismerten hisztériára hajlamos, populista Sólyom László dúlt keblében is! „A rohadt tótok", „Idehívják a szlovák köztársasági elnököt? És pont augusztus 31-re? Ezek a rohadt magyarellenesek, hát nem akkor volt az 1878-as miskolci árvíz legtöbb életet követelő áradása?! Hát nem a Sajóból jött-e az rengeteg víz?! És a Sajó honnan ered? Hát Szlovákiából!!!" - így tajtékzott, s vele a magyar kormány.

Nagy volt hát a riadalom a magyaroknál, ám vészesen közeledett a szoboravatás napja. Bajnai Gordon egyre több összeráncolt szemöldököt erőltetett magára az esti híradókban. Sokáig úgy tűnt: nem lehet mit tenni, pedig nemrég hozott a nacionalista magyar parlament nyelvtörvényt is a pilisszentkereszti szlovákság tökeinek megszorongatására...

Augusztus 31-én reggel Bajnai mély lélegzetet vett, majd kimondta az utolsó szót: „a szlovák köztársasági elnök pilisszentkereszti látogatása tudatos provokáció Magyarország ellen", majd „Pilisszentkereszt határán figyelmeztetni fogják Ivan Gašparovičot a diplomáciai jegyzékre, hogy a magyarországi látogatása nem kívánatos, de a döntésnek a magyar hatóságok nem kívánnak erővel érvényt szerezni. Ha Gašparovič mégis Pilisszentkeresztre látogat, Magyarország azt durva provokációnak fogja tekinteni."

Késő volt. A mit sem sejtő Ivan már elindult kíséretével felavatni Rasztiszláv szobrát. Kilométerről kilométerre fesztült figyelem kísérte a köztársasági elnök útját - ők azonban Szentkereszt határában lassítottak. A bátor elnök kiszállt, és a falu határában, a Dera-patak hídján indult el, majd a híd közepén találkozott Pilisszentkereszt polgármesterével, akinek komoly arccal átadta előre megírt beszédét, és koszorúját.

Majd némán álltak egy darabig a hídon. Még az összegyűlt sajtósok sem mertek moccanni. Gašparovič sóhajtott, sarkon fordult és elhajtott kíséretével.

De csak Piliscsabáig. Az első kocsmában betintáztak, és tán ma is részegek, ha bele nem haltak.

Cimkék: tanmese, szlovák

Leírás

A történet teljes egészében igaz, mert elejétől végig én találtam ki. A szoros értelemben vett anyagi megvalósulása lényegében a valóság ferdített és hevített hangulatú kivetítéséből áll egy szabálytalanul hullámos, torzításos referencia-síkra. Látható, hogy tán még soha nem volt szó ilyen tisztességes eljárásról. (Boris Vian)

Keresés

Keres

Cimkék

bunda (1), földönkívüliek (1), gondolatkísérlet (2), gonolatkísérlet (1), izland (1), Medgyes Tamás (1), meteor (1), pláza (1), semmi (1), szlovák (1), szőrme (1), tanmese (1), ufo (1), veres jános (1)

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

IGEN Cikkgyűjtő

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

© 2008-2025, IGEN